
Vera - egyedülálló anya, Nő,
szabad szellemű önmegvalósító
Részt vett: 12 alkalmas egyéni foglalkozáson,
több online kurzuson,
Csoportos blokkoldáson, elvonuláson
"Korábban az voltam, aki "mindent tud" és haragos voltam, sértődött, hogy ez nem látható, nem értékelik mások. Ellentétben álltam mindenkivel, aki nem úgy gondolkodott, ahogy én, közben bocsánatot kértem szinte azért is, hogy élek. Szélsőségek között vergődtem. Kisebbségi komplexusom, megfelelési kényszerem befolyásolta a mindennapjaimat. De mindent tudtam már, minden könyvet, módszert, ismertem már. Tudtam, hogy tudom.
De ideje volt elkezdeni megélni is a bennem felgyülemlett tudást.
De ideje volt elkezdeni megélni is a bennem felgyülemlett tudást.
Mostanra szinte mindenem kicserélődött.
Egy magabiztos, nyugodt, de energikus nő lettem. Tudom mit akarok.
Egy magabiztos, nyugodt, de energikus nő lettem. Tudom mit akarok.
Nem bántom már magamat, talán ez a legnagyobb hozadéka annak, hogy szeretetben kezeltél, hogy rávilágítottál arra, hogy szerethető vagyok és ezt ne másoktól várjam, hanem szeressem magamat és akkor minden rendben van.
Már nem sérülök, ha valaki nemet mond rám és mióta ezt élem, azóta vagy nem mondtak rám nemet, vagy tényleg szeretetben elfogadtam, ezért nem tűnt fel.
Már nem sérülök, ha valaki nemet mond rám és mióta ezt élem, azóta vagy nem mondtak rám nemet, vagy tényleg szeretetben elfogadtam, ezért nem tűnt fel.
Elfogadtam és megtaláltam a helyemet, a részemet a világban.
Bizonyosságot tanultam az életben, hogy mindennek valamiért történnie kell, még akkor is, ha az akkor ott baromira érthetetlen, fájdalmas. Megértettem, hogy valami nagyobbnak vagyok a része és hogy hozzáállás kérdése minden történés.
Önmagamat adtad vissza, de ehhez én is kellettem.
Kaptam eszközöket, mit hogyan tudok kezelni magamban, hogyan mondjak stoppot a hülyeségemre és másoknak, ha valami nekem nem jó.
Tudom, hogy meglesz minden idejében és most jó helyen vagyok.
Intuitívabb lettem, hallgatok a megérzéseimre.
Tudok segítséget kérni, és el is fogadom azt.
Megtanultam meditálni és meg is szerettem.
Sokkal fókuszáltabb vagyok már.
Megtaláltam az irányomat, kapcsolódtam Magamhoz.
Már nem vagyok áldozat, áldozata a velem történteknek. Nem félek a tudatosságtól, nem félek attól, hogy ez elveszi az egyéniségemet, sőt inkább hozzáad.
Élvezem, hogy alakul, formálódik az életem.
Szívesen veszem a visszajelzéseket, hogy mennyit változtam és vannak, akik követendő példának tartják, amit végigcsináltam.
Szeretem a felelősségemet. Megbarátkoztam vele.
Felszabadultam, megkönnyebbültem és elkezdtem kapcsolódni magammal és a környezetemmel. A megfelelési kényszer helyére belépett a bizalom és a felelősség.
Olyan befektetés volt ez, ami sokszorosan visszatért. Nagyszerű dolgok történtek/történnek velem.
Szeretem magamat és ez felbecsülhetetlen érték."
További információ a 12 alkalmas egyéni foglalkozásról: https://www.vajaykitti.hu/szolgaltatasok/12-alkalmas-egyeni-foglalkozas
facebook