LEHETEK AZ, AKI VAGYOK - Andi története

 
Andi - fiatal vállalkozónő, sokoldalú és szenvedélyes önmegvalósító, life- és business coach
 
Részt vett: Egyéni foglalkozáson
 
 
 
 
 
"Az első alkalommal tele voltam kétségekkel, bűntudatom volt, hogy a saját boldogságomért hoztam egy döntést, szégyent éreztem, értéktelenséget, bizonytalanságot, szorongást, veszteséget, bizalmatlan voltam és tehetetlen. 
Sok olyan csalódást éltem meg, amivel nem foglalkoztam, ezért nehezen tudtam eddig úgy igazán bizalommal lenni az emberek felé, igazán felvállalni a sebezhetőségem, az érzéseim, így nehezebben tudtam együttérzőnek és empatikusnak lenni. 

Bátornak, néha vakmerőnek éreztem magam, de hiányzott a könnyedség ebben a bátorságban.

 

Most van egy megszilárdult hitem a saját erőmben, meghallom az elbizonytalanító, hamis hangokat. 

Most már tudom, lehetek az, aki vagyok a legnagyobb természetességgel.
Érzem, hogy fontos vagyok, fontos, amit érzek, gondolok, fontosak a vágyaim. 
Nyugodtabb és békésebb vagyok, engedem magam szabadon érezni, de nem elsüllyedni a fájdalomban.
 
A folyamat során rájöttem, hogy a sok (fejből) beszéd helyett képes vagyok kifejezni magam őszintén, konkrétan és lényegretörően. 
Már nem akarok menekülni az elől, aki vagyok, nem akarok csak egy nehéz időszakot “túlélni”, szeretni tudom mindazt, amit az Élettől kaptam, ahogyan megnyilvánul általam, és képessé váltam ezt a szeretetet elkezdeni megélni.
 

Kis túlzással ébredésnek nevezném a folyamatot. 
Tisztánlátást kaptam azáltal, hogy jobban megismertem a Személyt, azt, akit hittem magamról, hogy én vagyok, aki az idő nagy részében irányított, a sérüléseivel együtt. 
Ezáltal őszintébben és gyakrabban tudok kapcsolódni a valódi önmagamhoz, és érzem ha eltávolodom, képes vagyok vissza és visszatérni ehhez a forráshoz.

 
 
A folyamat számomra egy szóval: felszabadulás.
 
Felszabadulás: már nem az vagyok, ami kép élt a fejemben önmagamról, nem a fájdalmam vagyok, nem a történeteim vagyok, amik eddig meghatároztak.

Meghatározó rész volt felismerni, hogy mennyire védem magam, mert bárki, bármikor bebizonyíthatja, hogy értéktelen vagyok, vagy nem vagyok elég fontos.
Nincs már szükségem a védelemre.
Kíváncsisággal tekintek magamra és másokra. Jó szándékot feltételezek az emberekben.  

Az irányításhoz való ragaszkodás adott biztonságot és fel kellett ismernem, hogy biztonságban lehetek akkor is, ha ezt elengedem. Nem tudok irányítani másokat, helyzeteket, de magamért hozhatok döntést, felelős vagyok az életem alakulásáért.
 
 
A hivatásomban megváltozott a hozzáállásom és gondolkodásmódom.
Elkezdtem felszabadulni a korlátok és elvárások alól, amit magamnak állítottam. Nagyobb szeretettel és bizalommal vagyok az emberekkel,  jobban hiszek önmagam, ezáltal a munkám értékességében.
Most már tudom, hogy a vállalkozásom és a munkám csak egy forma, a tartalom, ami megnyilvánul benne általam, teszi élővé, és ez felszabadító. Ezáltal látom és jobban megélem a lehetőségeket, az alkotás szabadságát és örömét.  
 
A pénzzel való kapcsolatom javult, tudatosabban kezelem, tervezek és a bőséggel, pénzteremtéssel kapcsolatos gondolkodásmódom elkezdett megváltozni.
Engedem magam álmodozni, tesztelni, hibázni, vágyni és jobban elhiszem, hogy képes vagyok teremteni és megérdemlem.  
Meditálok.
Belső motivációból sportolok, nem elvárásból vagy félelemből.  
 
 
 
Egy új látásmódot kaptam az Életről.
Eszközöket kaptam arra, hogy “friss” szemmel tudjak ránézni a világ és önmagam működésére. Ezzel egyre jobban érzem a felelősségem az életemért, és egyre jobban le tudom hámozni azt a réteget, ami korlátoz ennek a szabad megélésében.
 
 
Megtanultam, hogy
  • mindig és minden körülmények között biztonságban vagyok, kizárólag az egóm érzi magát veszélyben
  • Isten ott van mindenben, mindenkiben, bennem, kapcsolódom hozzá magamon keresztül és megnyilvánul rajtam keresztül
  • Isten, az Élet szempontjából nem létezik hiba, kudarc, csak megnyilvánulás van, semmit sem ronthatok el
  • semmire nincs szükségem ahhoz, hogy fontos legyek önmagam számára, nem kell jobbá váljak, fejlődjek, minden megvan bennem, amire szükségem van, azt akarjam megélni és engedni megnyilvánulni.
 
 
 
Nagyon szerettem, amikor azokat a kérdéseket tetted fel, amiket nem mertem még gondolatban sem feltenni magamnak, nemhogy megválaszolni.
Tetszett, hogy voltak keretek, végig éreztem, hogy a folyamat értem van és jó volt, hogy folyamatosan emlékeztettél, hogy ezt azért teszem, hogy emeljen, nem egy újabb elvárás, vagy teljesítendő feladat.
 
 Amikor segítőt kerestem, azért választottalak téged, mert azt éreztem, hogy te belelátsz a lelkembe, mintha éreznéd a teljes lényem. Ezt eleinte egyáltalán nem éltem meg pozitívan, hanem kellemetlen volt. 
Nagyon hálás vagyok neked, hogy ebben ott voltál velem és lépésről-lépésre segítettél megnyílni, felszabadulni, elhinni, hogy a bizalom bennem van és meg tudom élni.    
 
Békét érzek magamban.
 
 
Örök megerősítésként viszem tovább: Igent mondok magamra!"
 
 
További információ a 12 alkalmas egyéni foglalkozásról: https://www.vajaykitti.hu/szolgaltatasok/12-alkalmas-egyeni-foglalkozas