
Csoportos blokkoldás résztvevőinek visszajelzései, élménybeszámolói
Csütörtökre - ahogy egyre közelebb kerültem a blokkoldás időpontjához - javulást éreztem. A folyamat közben még rá is nyomtál.
A lényeg, hogy azóta rohamosan javul, gyógyulni látszik.
Azt hiszem ez mindent elmond.
- Gábor
A szellemi részem csak megpihenni szeretett volna, kikapcsolni, nem létezni. Egy olyan állapotba jutni, amikor a folyamatos, szűnni nem akaró - főként negatív - gondolatok nem zargatnak.
Korábban relaxációval, meditációval sikerült pár pillanatra elérni ezt a gondolattalanságot, de azok az alkalmak messze nem voltak olyan pihentetőek, mint a blokkoldás során.
Végre nem gondoltam semmire, csak egy fehér semmit láttam magam előtt, miközben furcsa mód tudatában voltam és lekövettem a testem változásait.
Úgy éreztem, mintha ömlene ki belőlem az a sok fájdalom, félelem, stressz, kétely, amely hónapok alatt felgyűlt bennem, egészen elképesztő volt.
Az elmúlt hónapokban nem volt egyetlen olyan nap sem, mikor vidáman ébredtem volna, a blokkoldás utáni reggel viszont végre örömteli volt. Hónapok óta az alaphangulatom a negatív oldalon volt, és csak néha-néha billent át pozitívba; most ez megváltozott, alapvetően jókedvű vagyok és csak pillanatokra kap el egy-egy negatív lökéshullám, melyet aztán szépen helyre is teszek magamban. Az a kis képzeletbeli, biztonságot adó burok, mely a folyamat során körém teremtődött, nem szűnt meg: segíti kívül tartani a korábbi negatív gondolataimat, táplálja a könnyedségem, az önbizalmam, az egészségem.
- Vivi
"Amikor legelőször voltam Nálad blokkoldáson, olyan elementális erővel szakadtak ki és törtek felszínre belőlem érzések, elakadások, hogy arra nincsenek szavak. Igazi "tisztítótűz" volt számomra és olyan eredményt sikerült elérni és békét teremteni a lelkemben, amire emberek szerintem hosszú évek pszichoterápiájával sem képesek.
A második blokkoldáson az volt a cél, hogy a teljesítménykényszeremet oldjam.
Ilyen könnyedséget még megmérettetés alkalmával soha nem éreztem.
Már reggel, felkelés után a könnyed, felszabadult énemhez kapcsolódtam, és működött, pedig az előző este oldáson történt sírás miatt feldagadt szemmel ébredtem, de reggel 9-kor, amikor beléptem az online térbe, már egy mosolygós, magabiztos, határozott, szépen sminkelt, harmóniában lévő énem ült a laptop előtt, amit a tanárunk és a csoporttásaim is észre vettek és sok poztitív visszajelzést kaptam.
- Ildikó
"Elképesztően megkönnyebbültem, szó szerint azt éreztem, hogy kitisztult a lelkem, mintha kiürítettem volna a szemetes kukát. Felszabadultnak éreztem magamat és megszűnt a gyomorszájamnál általánosan érezhető görcsös feszültségérzet.
Könnyebbnek, lazábbnak érzem magam, szeretetteljesebbnek, kiegyensúlyozottabbnak.
Azóta nem érdekel hogy másoknak megfeleljek. Magabiztosabb vagyok, és valahogy úgy érzem hogy a korábbi görcsök, félelmek amik bennem voltak, azok eltűntek.
Kimozdított a bezárkózottságból és újra nyitottam az ismerkedés kapcsán. Emellett megszűnt bennem a tudat alatti tévhit, hogy a férfi az ellenségem. Plusz azt is észrevettem, hogy indokolatlanul és sokszor mondom vagy írom hogy bocsi, erről igyekszem leszoktatni magamat, hogy ne kérjek elnézést amiért élek.
Szóval sokkal erősebbnek érzem a létjogosultságomat és a munkában is magabiztosabbnak érzem magam és kiegyensúlyozottabbnak.
Már a családalapítást sem találom karakteridegennek (magamtól) és lehetetlennek, plusz sokkal inkább közelebb érzem magamhoz a szándékot hogy valakivel megosszam a mindennapjaimat.
Annak ellenére hogy nem vagyok megelégedve a külsőmmel, mégis magabiztosságot érzek magamban, ami szokatlan érzés és bízom abban hogy ez a külsőmre is ki fog hatni. Összességében nyitottabbnak és befogadóbbnak érzem magam mint korábban.
Már nem fogom fel véresen komolyan az ismerkedést annak ellenére sem, hogy a szándékom, célom vele mit sem változott, de közben mégis lazább és "folyékonyabb" vagyok, leginkább így tudnám leírni az érzést.
Sokkal mosolygósabb vagyok. Elképesztően örülök ennek és irtó hálás vagyok érte hogy ennyire sokrétűen és ekkora horderővel adott, kaptam, kaphattam."
- Réka
facebook