Az én történetem

 

Amikor 2014-ben nagy fordulatot kezdett venni az életem, azt gondoltam, hogy megtaláltam a "szent Grált", és a legfőbb célom az lett, hogy azt minél többeknek átadjam.
8 éven keresztül annak szenteltem az életemet, hogy megmutassam az embereknek, bizony vannak lehetőségeik, bizony képesek másként látni, megélni önmagukat, a helyzeteiket, az életüket.

De ahogy teltek az évek, egyre kevésbé éreztem jól magam, nemcsak a munkámban, hanem az életemben és a bőrömben is. Éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben...

2023 nyarán felfázásos tünetek kezdték el megnehezíteni a mindennapjaimat. A tünetek antibiotikum hatására sem csökkentek, a kellemetlenségek, fájdalmak tovább erősödtek, majd a jobb vesém is elkezdett fájni, belázasodtam, így már komolyan véve a helyzetet, elmentem kivizsgáltatni magam.

Pár héttel később már ott feküdtem a műtőasztalon gerincérzéstelenítéssel, a műtét közben láttam az orvosom arcán, hogy valami baj van. Az eredetileg vesekő műtétem során kiderült, amit valahol mélyen belül én magam is tudtam:
daganatom van.

Az üzenet egyértelmű volt számomra, ezt már nem hagyhattam figyelmen kívül. 

Felhagyva a munkámmal, beleugorva a teljes anyagi bizonytalanságba elindultam egy olyan folyamatban, aminek nem tudtam, hogy mi lesz a vége, végig fogom-e tudni járni, vagy úgy döntök, hogy inkább kiszállok.

A daganat fizikai következménye a hólyagom, a méhem, a jobb vesém elvesztése lett, a hólyagom helyett egy végleges urosztómát kaptam, vagyis egy zacskó lóg a hasamon.