Egy intenzív, átformáló, de szeretetteljes folyamatra hívlak ebben a 12 napos kurzusban.
Az önmagaddal és az Élettel való kapcsolatod az alapja mindennek, bármit is szeretnél megélni az életedben, bármilyen változást is szeretnél előidézni.
Ráébredni arra, hogy ki is vagy valójában, milyen lehetőséget is hordozol magadban, és hogy az Élet miként van feléd, a legfőbb lényege a kalandodnak, amiben megtapasztalod magad.
Kezdd el úgy látni magad, ahogy az Élet lát Téged,
kezdj el úgy viszonyulni magadhoz, ahogy az Élet teszi,
és hagyj fel minden korábbi önostorozással, kishitűséggel, ami távol tartott annak a nagyszerűségétől, ami valójában Benned lakozik.
Lépésről lépésre haladunk ebben a gyakorlatias kurzusban, hogy a saját magadhoz és az Élethez való kapcsolódás természetes részévé váljon a mindennapjaidnak minden körülmények között.
RÉSZTVEVŐI VISSZAJELZÉS:
"Amikor megláttam, hogy indul ez a kurzus akkor nagyon magam alatt voltam.
Nagyon örültem a kurzus lehetőségének, hogy az önmagamra való figyelés, törődés majd kiránt ebből a depresszív állapotból.
A 12 nap során a háborgó, zsörtölődő, másokat mindig kiszolgáló, önmagát utoljára hagyó, belső hangra nem éppen fókuszáló tulajdonságokkal felvértezett köntösömből kilépve szinte új ember született. Aki sokkal magabiztosabb, nyitottabb, vidámabb, elfogadóbb, könnyedebb, természetesebb... és mindezek által olyan belső erővel, és életimádattal ruháztam fel magam, ami nem csak a belsőmet, hanem körülöttem lévő mezőt is sérthetetlenné teszi.
Sokkal nyugodtabb vagyok, nem tudnak a történések, emberek olyan könnyen kibillenteni és felhúzni, mint a kurzus előtt, mert megértettem ezen energiák működését, nem mindegy milyen érzéseket, gondolatokat futtatunk, táplálunk magunkban. /A volt főnököd példája, aki mindig üvöltözött, vagy a nagyid betegség tudata, a letakart piros Ferrári.../ és még sorolhatnám a példáidat, amiket imádok!
Az önbizalmam is óriásit fejlődött, erősebb lett a hitem önmagamban, a képességeimben. Teljesen átvarázsolódtam, nagyon mély és intenzív hatások értek és érnek azóta is. Élesebbé és erősebbé vált az intuícióm is, jobban megérzek dolgokat.
Sokat formálódtam, fejlődtem pozitív irányban ebben a 12 napban, és az a legszebb ebben az egészben, hogy ez folyamatosan zajlik bennem.
Egy hatalmas kulcsot adott ez a kurzus, amivel kinyitottam a kínai nagy fallal körülvett atombiztos bunkerem ajtaját, amiben egy ideje éltem.
Erőt vettem magamon és szép lassan lépegetve ki mertem jönni az ÉLET-be, hogy fülig érő szájjal örüljek és merjem megélni és élvezni mindazt a sok csodát, amit az ÉLET csak nyújthat, kínálhat számomra.
Olyan sok információ hangzott el egy-egy alkalom során, hogy jegyzetelni sem lehet, mert szinte minden mondatában elhangzik egy tanítás, bölcsesség. A példák fantasztikusak mind, nagyon szeretem őket.
Megtanultam mennyire fontos, milyen nagy jelentősége és ereje van a célok, szándékok pontos megfogalmazásának és napi szinten való megerősítésének.
Jelenleg úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülök a valódi lényemhez, hatalmas belső erővel, kellő bölcsességgel, élet imádattal, óriásira nyitott ajtóval rendelkezem, amin keresztül folyamatosan, természetesen áramlik árad belőlem az öröm, az önfeledtség, szeretet végtelen ereje.
Még intenzívebb inspirációt ad abban, hogy ezek csak a kezdeti kis lépések az Élet végtelen teljessége felé.
A Te szavaiddal élve: "Ez egy jó buli volt, ide jövünk megint!""
Ár:
Töltsd ki az űrlapot, majd küldd el. Ezután küldöm a számládat és a további tudnivalókat.
Hatalmas szeretettel látlak az egyik legintenzívebb workshopomra!
Vajay Kitti
Belső erő tréner
facebook