SZÁNDÉKBÓL MEGVALÓSULÁS - 4 hónapos tréning

INDUL: JÚNIUS 12.

A bennünk élő szándékok nem véletlenül jelennek meg. 
Azért vannak, hogy megvalósuljanak.  
 
 
 
 
 
Milyen szándékok élnek Benned?

Mi az, amit valójában szeretnél?

 

Magabiztossággal, önmagadat értékelve és szeretve élni és élvezni az életet?
Nyitottnak lenni a lehetőségeidre, látni az irányt és arra haladni, tenni a szándékaidért?
Nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá, felszabadultabbá, tudatosabbá válni?
Elengedni, lezárni, továbblépni, örömmel élni, szeretettel kapcsolódni, teremteni?

 

2015 óta támogatom az embereket abban, hogy a bennük élő szándékok megvalósulhassanak
és megélhessék mind önmagukat, mind az életüket illetően azt a minőséget, amire valójában vágynak.

Ez a 4 hónapos, kis létszámú, intenzív tréning egy átfogó folyamat, ahol a szándékaid mentén
meghaladod azt az önmagadat, aki eddig voltál és kinyitod az ajtót a lehetőségeid számára.

 
 
NEKED SZÓL, HA
  • van olyan szándékod, akár több is, amit már jó ideje szeretnél megteremteni, megvalósítani, de még nem sikerült, bárhogy is igyekeztél
  • ebben a pillanatban még nem tudod, mi is az, amit igazából szeretnél, mik is a Te valódi szándékaid, de ott él benned a vágy, hogy erre ráláss és elkezdhesd őket kibontakoztatni
  • pontosan tudod, mi is az, amit szeretnél megvalósítani, de nem tudod a hogyant
  • eddig a szándékod inkább egy vágy volt, amire alkalmanként gondoltál, de még nem fordítottál rá különösebben energiát, és szeretnél ezen változtatni
  • bizonyos szándékokat könnyedén megvalósítottál, de van, amit ugyanazon a módon, mint a többit, nem tudod életre hívni
  • nagyszerű szándékokat hívtál életre az elmúlt időszakban, és most új szándékok hívnak arra, hogy még nagyobb mértékben éld meg a kibontakozásodat
 
 
 
Teljesen mindegy, hogy gyakorlott vagy-e a tudatos teremtésben, a fókuszálásban, szándékok megvalósításában, vagy csak néha tapasztaltad azt meg az életed során, és az is lehet, hogy eddig még nem igazán volt ilyen élményed, mert
 
A TRÉNING SORÁN
 
  • lépésről lépésre haladunk a szándékaid mentén
  • tisztánlátást kapsz, hogy mi is az, amit valójában szeretnél
  • megtanulod a figyelmeddel, energiáddal folyamatosan táplálni a szándékaidat a mindennapok során, vagyis fókuszban lenni és maradni
  • felülírod azokat a gondolati, érzelmi struktúrákat, amik benne tartottak az eddigi valóságodban és már nincsenek a javadra
  • megnyitod magad az Életnek, hogy a Benned élő végtelen Forrásból meríthess
  • feloldod magadban mindazt, ami akadályozta a kibontakozásodat és a szándékaid megvalósulását
 
 
 
 
MILYEN SZÁNDÉKOKKAL ÉRKEZHETSZ?
 
Legyen szó belső dologról, külső élményről, konkrét életterületről, bármivel érkezhetsz, ugyanis a folyamat lényege az, hogy utat tudj engedni annak, ami ott él Benned lehetőségként.
 
Néhány példa, amikkel érkeztek hozzám az elmúlt évek során, és amiket a közös munka során meg is valósítottunk:
 
vágyott párkapcsolat megteremtése, évek óta vágyott utazás 
saját vállalkozás elindítása, bevételnövekedés
munka - magánélet egyensúly megteremtése, felszabadult nőiesség megélése
jó szülővé válni, látni az irányt és arra haladni
önszeretet, önértékelés, belső szabadság, felszabadultság megélése  
vágyott otthon megteremtése, álommunkahely megteremtése
nyitottá válni a világra, folytonos stressz és feszültség helyett több könnyedség, öröm, jelenlét
saját életben főszereplővé válni, aludni tudni
belső hit, önszeretet, stabilitás megerősítése, teremtés képessége
pozitív szemlélet kialakítása, elengedés képessége
tudatosság kialakítása, egészséges életmód és fogyás
társfüggőség helyett egyedül is jól lenni, önismeretre szert tenni
lelki és mentális megerősödés és stabilitás elérése és megélése a mindennapokban
alkalmassá válni egy minőségi párkapcsolatra, boldognak lenni
áramlóbb, könnyedebb, minőségi, méltó, felelős, lelkileg szabadabb, saját életet élni
megtalálni a belső harmóniát, pánikroham és belső szorongás megszűntetése
letenni, elengedni, feloldani a régi sérelmeket, programokat, fájdalmakat és beidegződéseket

elengedni az irányítási kényszert, kapcsolat rendezése
mélyebb, őszintébb emberi kapcsolódások megélése, lezárni a múlt történéseit és továbblépni
rátalálni a valódi vágyakra és azokért tenni, rendszerességet vinni a mindennapokba
a kétségek és félelmek helyett bátran, magabiztosan élni
szabadnak lenni, élni és élvezni az életet
nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válni, tenni a célok megvalósításáért
belső bizonyosság, önazonosság megélése
tudás/tudatosság gyakorlatba ültetése, megélése
 
 
 
 
Ide kattintva olvashatsz olyan átalakulásokról, változásokról, megvalósulásokról, élményekről,
amik a közös munka eredményeként születtek:
 
 
 
 
HOGY ÉPÜL FEL?
 
A folyamat alappillérei:
  • gyakorlatiasság
  • személyesség, személyre szabottság
  • élvezetesség
 
GYAKORLATIASSÁG:
 
A tréning feladat- és gyakorlatorientált.
Ahhoz, hogy a szándékaid megvalósulásra kerüljenek, és mást élhess meg, mint amit eddig megéltél, a szándékaidnak megfelelő cselekvés szükséges.
Az alkalmak között feladatokat, gyakorlatokat fogsz kapni, ezek teszik lehetővé, hogy az eddigi belső világod, a gondolataid, az érzelmeid, az önmegélésed, a hozzáállásod, a nézőpontjaid felülíródhassanak, kitágulhassanak.
A feladatok és a gyakorlatok nem elvenni kívánnak az idődből, figyelmedből, energiádból, a mindennapjaidból, épp ellenkezőleg, a minőségi változáshoz kívánnak hozzájárulni.
 
SZEMÉLYESSÉG, SZEMÉLYRE SZABOTTSÁG:
 
Bár lehetnek hasonló helyzetek, nincs két egyforma ember, nincs két egyforma megélés.
A tréning kis létszámú, így minden résztvevő személyes figyelemben részesül a 4 hónap során.
 
ÉLVEZETESSÉG
 
Bár figyelmet, energiát és időt fogsz szánni erre a folyamatra, és felmerülhetnek kihívások, akár belső ellenállások is, de fontos a részemről, hogy mindez minél nagyobb könnyedséggel, jó érzéssel, élvezettel társuljon számodra.
 
 
 
IDŐTARTAM: 4 hónap
12 + 1 alkalom
havonta 1 hétvégi egész nap és 2 hétköznap esti (kedd/szerda) alkalom
 
INDUL: Június 12.
 
Egész napos időpontok:
június 12. szombat 
július 10.  szombat 
augusztus 7.  szombat
szeptember 4. szombat
záró alkalom október 2.
 
JELENTKEZÉS FELTÉTELE:
Élő jelenlét az alkalmakon.
 
Az első és a záró egész napos alkalmat, ha a szabályozások engedik élőben tartom. Ha ez a távolság miatt nem megoldható számodra, akkor online fogsz tudni kapcsolódni.
 
A többi alkalom online, Zoom alkalmazáson keresztül lesz megtartva.
 
 
MENNYIBE KERÜL?
A tréning ára
egyösszegű fizetés esetén 350 000 Ft / fő
részletfizetés esetén 400 000 Ft / fő
 
 
 
JELENTKEZÉS:
Töltsd ki a jelentkezési lapot, válaszold meg a kérdéseket, majd küldd el.
Ezután felveszem Veled a kapcsolatot emailben és leegyeztetjük a további részleteket.
 
 
 
 
 
Hatalmas szeretettel látlak a tréningen, hogy a Benned élő szándékok megvalósulásra kerülhessenek!

 
Ha további kérdésed van a tréninggel kapcsolatban, keress bátran a vajaykitti@gmail.com email címen vagy a 06 20 434 1474-es telefonszámon.
 
A legmélyebb szeretettel:
Vajay Kitti
Belső erő tréner