A segítői hivatásról segítőként


Az igazság az, hogy sok boldogtalan segítőt látok, akiknek nem úgy megy a hivatásuk, ahogy azt igazából szeretnék, és még több olyat, akik képviselnek kifelé valamit, miközben emberileg és a hétköznapokban valami teljesen mást élnek meg.
Valakit ez egyáltalán nem is zavar, és vannak, akik ezt ez ellentmondást nagyon is rosszul élik meg, mert szeretnének hitelesek lenni.
 
A segítői hivatás egyik zsákutcája, hogy kialakulhat egy nagyon torz elvárás önmagad felé, hogy Neked aztán mindig mindent tudni kell(ene), rendkívül tudatosan élni minden pillanatban, mindig arra a Forrásra kapcsolódva, ahonnan merítesz, és ha az életedben valami nem úgy működik, ahogy szerinted kellene, akkor megkérdőjelezed önmagad hitelességét.
 

Dolgoztam több segítővel is, és fantasztikus értéket képviselő emberek élnek meg bevételi nehézségeket, nem azt élik meg a hivatásukban, amit igazából szeretnének, ki vannak égve, nincs énidejük, ki vannak merülve, egyáltalán nem boldogok, önmaguk árnyékai.
Pedig ennek nem kellene így lennie!

 

Többekkel találkoztam, akik úgy gondolták, hogy az, ha mások mindig velük beszélik meg a lelki dolgaikat, akkor az már egyenlő azzal, hogy ők arra hivatottak, hogy segítők legyenek.
Pedig ez önmagában egyáltalán nem elég, sőt!
 

A pénz és a segítői hivatás még mindig az összeférhetetlenség kategóriába tartozik, amivel nagyon sokan küzdenek, sokan még pénzt sem mernek kérni, csak "adományt" fogadnak el, aki pedig képes pénzt kérni, legtöbbször egyáltalán nem annyit, ami tükrözné azt az értéket, amit munkája során adni tud.
A pénz igazi mumus ebben a hivatásban, pedig nem kellene annak lennie!
 

Az egyik egyénisem, mielőtt belekezdtünk a közös munkánkba azt mondta:
"Ha elromlik a mosógépem, akkor hívom a megfelelő szakembert, aki tud mosógépet szerelni. Ha bennem "elromlik" valami, akkor pedig megkeresem azt a személyt, aki engem tud "megszerelni"."
 
Ha benned nem evidens az, hogy Te a megfelelő segítség vagy adott dologra, akkor másokban sem lesz az.
Hidd el, ugyanúgy, ahogy a mosógépüket is meg kívánják javíttatni az emberek, hogy az újra jól működjön, önmaguk és az életük jól működésére is keresik a megfelelő segítséget, vagyis Téged.
 
 
 
 
JEGYEZD MEG JÓL ÉS EMELD BE A HIVATÁSODBA ÉS AZ ÉLETEDBE EGYARÁNT:
 
  • Nem kell úgy érezned, hogy Neked mindenre tudnod kell a választ bárki bármivel forduljon is hozzád, és főleg nem az az ember vagy, akinél a "csodaszer" található.
     
  • Lehetőséged van arra, hogy eldöntsd, kinek és milyen módon szeretnél a javára lenni, miben és hogyan szeretnéd támogatni, előremozdítani a dolgaiban, az életében. 
     
  • Nem az a lényeg, hogy "mire van igény", nem másokat kell kielégítened, mert hidd el, a mások nem tudják valóban mire is van szükségük. Csak az számít, hogy Te mit szeretnél valójában, miben leled örömöd, mi az a téma, az a terület, amit a leginkább a magadénak érzel, amit jó érzéssel képviselsz.
    Találd meg magadban és bontakozz ki benne bátran!

     
  • Magadra figyelj, abból meríts és azt oszd meg, mert ha örömmel éled meg azt, amit és ahogy csinálsz, akkor az jó Neked és jó mindenki másnak.

 

Segítőként az a "dolgod", hogy a saját nagyszerűséged szabadságát megengedve és megélve ösztönözz másokat is ugyanerre.

Ha Te boldogtalan vagy, kimerült, mert nem azt és nem úgy csinálod, amiben és ahogy örömödet leled, akkor nem a "küldetésedet" éled. 

 

Feléledt Benned az a belső indíttatás, hogy adni szeretnél, megosztani valamit, hogy emlékeztetni szeretnél másokat valamire, amit magadban hordozol.
 
Találd meg, mi ez a "valami", mi az, amit képviselsz, amit magadban hordozol, ami ott él Benned egyfajta "üzenetként", ami a Te életedet is végigkísérte, megváltoztatta, jobbá tette, emelte.


Legyél az a segítő, aki boldog, aki szereti és élvezi mindazt amit és ahogy csinál, aki saját belső örömét megélve ad másoknak!
 

 
2020. szeptember 13-án indul a MAGADBÓL ÉPÍTS! Tréning, amit kifejezetten olyan segítőknek hoztam létre, akik saját egyediségüket kibontakoztatva szeretnének értéket adni másoknak.

A tréning során abban kívánlak intenzíven és különleges módon támogatni, hogy olyan segítő legyél, akár már az vagy, akár most készülsz annak lenni, aki saját nagyszerűségét, belső és külső jóllétét megélve ébreszt rá másokat is a bennük élő nagyszerűségre és lehetőségekre.

Ide kattintva olvashatod a részleteket.
 
 
A legmélyebb szeretettel:
Vajay Kitti
Belső erő és önismereti mentor
 
U.I.: Ha értékesnek találtad ezeket a gondolatokat, köszönöm, ha megosztod, hogy eljuthasson minél többekhez!