A szenvedés létformája

A mai ember a szenvedést ismeri igazán jól, ez az egyik természetes működése, az egyik alapvető szokása.
Valakik mélyebben csatlakoztak erre, valakik kevésbé, különböző módokon megélve azt.
Az igazság az, hogy senki és semmi nem mutatta meg igazán, vagy mondta el azt, hogy nem csak ez létezik, nem csak a szenvedés megszokott állapotával rendelkezünk.
Ezért nem is ismerünk mást.

Ehhez fel kellene adnunk minden elképzelésünket, amit eddig dédelgettünk, amiről úgy gondoltuk, hogy biztonságban tart, megvéd, pedig csakis "elválasztott" minket, jobban mondva a figyelmünket fordította el a lényegről, arról akik igazából vagyunk.
A személy drámáját játszva egy egész életen át tartó szenvedést le lehet élni. Sokan így is tesznek, még a halálos ágyukon sem oldódnak fel ebből.
Természetesen megvannak a jogos érveid, amiért szenvedhetsz, megvannak az elképzeléseid, hogy miként lehetne jobb vagy más az életed.
De ez egy nagyon nagyon szűk világot hoz létre, amiből nincs kiút.
Nincs kiút, és nem lesz soha. Néha lehet valaki felkarol, és egy ideig visz vagy megtart, de az nem lesz tartós és kielégítő sem számodra.
Nem saját magad felé fordulsz még mindig, és csak várod, hogy majd minden megoldódik, majd lesz valahogy.
De ez a szenvedésből, a megengedettség hiányából nem jöhet létre,
mert itt gyengének érzed magad, bármit is csinálj.
De felismerve az emögött állót, annak a lényegét, aki valójában vagy, az még a legnehezebb helyzetekben is erővel tölt el, ami nem mesterkélt, egyszerűen érzed, hogy bízhatsz benne, mert megtart.
De ilyenkor mindig belép a félelem: valóban rábízhatod-e magad, biztos neked megfelelő módon alakítja-e az életed, nem kellene-e neked mégiscsak kitalálni valamit?
Bármit is akarj kitalálni vagy tenni, az innen jön könnyedén. Nem ezt megelőzve, vagy ezt figyelembe sem véve. Nem a szenvedésedből jön mindenáron, hogy jobbítsd a helyzeted.
Az a világ, amiben eddig éltél, nem tud annál többet adni, mint amit eddig adott.
Vagy elfogadod ezt, és megelégszel vele, vagy "elhagyod".
De ahhoz el kell "indulj" önmagad valódisága felé, mert különben a légüres térben találod magad, mint a rengeteg botorkáló szellem, akik nem leltek rá az átjáróra.