Mi a "baj" a spiritualitással?

Egy barátom régebben azt mondta nekem: Kitti, az a bajom ezzel a spiritualitással, hogy azt látom, azok az emberek, akik ebben benne vannak, egyáltalán nincsenek jól. Nem találják a helyüket az életben, nem fogadják el magukat, mindig szenvednek, rossz kedvűek.
Saját tapasztalataim alapján és a segítő hivatásomban látott helyzetek alapján igazat kellett adjak a meglátásának. 

Az ember mikor belecsöppen az önismeret, spiritualitás, tudatosság rejtelmeibe, azt gondolja, végre megoldást lel a problémáira, és feloldozást nyer mindaz alól, amitől eddig szenvedett. Elindul a kutatás saját magunk megismerésének rejtelmein belül, s rengeteg dologra lelhetünk belső világunkban. Ez önmagában még rendben is van, hisz rengeteg feloldást, megértést, tisztánlátást - és most jön a lényeg - nyerhetNÉNK mindebből. S azt gondoljuk mindezeket átélve, hogy nyerünk is. Hisz megértettük végre miért nem tudunk kapcsolódni, mert gyerekként nem kaptuk meg a kellő törődést, megértettük miért is érezzük magunkról, hogy nem vagyunk elég jók, hisz azt éltük meg, hogy úgy, ahogy vagyunk, nem vagyunk teljesen elfogadhatóak, s a felismerések és megértések vég nélkül folytathatóak.
De igazából ezekkel a legtöbben nem tudnak kezdeni semmit. SEMMIT.
Mert valahogy ezek után még mindig nem lesznek kibékülve önmagukkal, az életükkel, a környezetükkel. A problémák, lelki okok, érzelmi hátterek vég nélkül kereshetőek bárkiben! Vég nélkül!
Fontos látni, nem arról van szó, hogy belsőnk feltárása felesleges, csak ha az önmagunkhoz való hozzáállásunk nem változott 10 évnyi terápia vagy nagyszerű spirituális élmények után sem, akkor érdemes elgondolkodni, hogy valamit esetleg máshogy kellene.
Rendszeresen előfordul az is a "belső fejlődés" vagy "önmagukat kereső" útján járóknál, hogy úgy érzik, most már tényleg elfogadták és szeretik önmagukat. Csakhogy ennek nem egy kijelentésnek kellene lennie, hanem egy belső állapotnak, ami nagyon is érződik. S aki ezt állítja magáról, de az ellenkezője érződik rajta, nem igazán "jutott" sehova.
Be kell látnunk, ahogy a hagyományos orvoslás sem lát mást, mint beteg embereket, s problémát keres és talál ott is, ahol egyébként nem biztos hogy van, nincs másként ez a lélek dolgaiban elmélyedő emberek körében sem. 

Miért is van ez így?
Szeretjük magunkat szarul érezni. Mert még ha a szart pörgetjük újra és újra magunkban, legalább úgy érezhetjük: foglalkozunk magunkkal. S ez a zsákutca itt! Azt hisszük ( s ezt egy agykutatás során be is bizonyították ), a lényeg az önmagunkkal való foglalkozás, de ennek módja már igazából mindegy. Eljutottunk oda, hogy attól érezzük magunkat jól, mikor kiderül, hogy miért is vagyunk olyan deffektesek, hibásak, nem szerethetőek, nem elég jók, tehát mindenfélék, csak épp értékesek és nagyszerűek nem. A problémák feltárásával nem feloldódunk, hanem alátámasztjuk jogosnak vélt érzéseinket, énképünket. Megértjük, miért nem tudjuk magunkat elfogadni és szeretni, de oda már nem jutunk el, hogy akkor ezen változtassunk, hogy akkor épp itt az ideje ennek.
Teljesen érthető, hogy sokan elzárkóznak az önmagukkal való foglalkozás elől. Hisz azt látják, hogy aki ezt teszi, nem lesz jobban, sokaknak még az addigi élete is tönkremegy, s persze lehet mondani, hogy ez a folyamat természetes része. S persze lehet hogy így is van. De valóban mindig mindent meg kell magyarázni egy jól hangzó, bevett spirituális szlogennel? Valóban úgy is érezzük, úgy is éljük meg, mint ahogy mondjuk? 
Ideje elkezdenünk valóban tisztán látni, kijózanodni abból a bódultságból, ami teljesen kirántott minket az egészséges realitásból. Belemenekülni egy olyan világba, ahol elhitetjük magunkkal azt, hogy nekünk mennyire jó, miközben üvölt bennünk és belőlünk az, hogy egyébként nagyon nincs ott belül béke, minden, csak nem tudatosság.
Azt gondolom, hogy a nagy váltásnak itt kell megtörténni, nem a Föld 28. dimenzióba emelésével. Itt, ahol élünk, amiben vagyunk, itt kell tudni valódi tudatosságot megélni, saját magunkhoz való viszonyulásunkban, ha már tudatosnak vagy épp spirituálisnak gondoljuk magunkat, mert enélkül várhatjuk a csodát meg a változást.
Itt  az ideje az értékességünkre fordítani a figyelmünket, egyedi adottságaink, képességeink kibontakozására, amellett, hogy amivel szükséges, azzal szembenézünk, feloldjuk, mindenki a maga módján. Itt az ideje, hogy azt ismerjük fel, mennyire nagyszerűek is vagyunk, s micsoda erő áll a rendelkezésünkre, amit számtalan dologra fordíthatunk. Itt az ideje egységbe kerülni önmagunkkal, egymással, s az élettel.
 

Aki saját értékességét, nagyszerűségét, adottságait szeretné felfedezni, megélni, kibontakoztatni ezen életében, ebben a világban, szeretettel várom egyéni foglalkozásaimra: http://www.vajaykitti.hu/szolgaltatasok/egyeni-foglalkozas