Lényed igazsága

Mikor megtapasztalod a belső Csendet, és rálelsz arra a helyre magadban, ahol a béke és a nyugalom lakozik, ráébredsz, hogy ez az, amit annyira kerestél, úgy érzed hazataláltál, és itt is akarsz maradni, 
Aztán az élet dolgai felkapnak, és úgy tűnik kirángatnak téged erről a helyről. Jönnek, mint a tornádó, és te nem tehetsz semmit, visznek magukkal.

Újra zavarok keletkeznek benned, az érzelmek és gondolatok kavalkádjai jelennek meg, a körülményeid kaotikussá válnak, és nem tudsz mit tenni, úgy érzed nem teheted meg, hogy ne foglalkozz mindezzel, nem hagyhatod figyelmen kívül. Ezért úgy tűnik számodra, hogy ismét felborultál, úgy érzed elvesztetted azt, amire ráleltél, és ez lehet, hogy nagyon elszomorít.

Az igazság az, hogy amire ráleltél magadban, azt nem veszítheted el, az nem hagy el téged. S még az sem igaz, hogy te kijössz belőle, az sem igaz, hogy bármi képes téged ebből erővel kirángatni.
Az egyetlen, ami történik ilyenkor, hogy a figyelmed újra a dolgokkal való azonosulásba merül. Helyzetek, amik hatalmas problémát jelentenek számodra, amikre feltétlenül meg kell leld a megoldást. És puff, máris elfelejtetted, hogy 5 perce még a Csend volt az otthonod. Már nem is emlékszel. A zűrzavarok ismét beborítanak, és a békéd nagyon távolinak tűnik, sokszor még lehetetlennek is.

Mikor tavaly hazajöttem Portugáliából a 2 hetes csendes elvonulásomról, számomra rendkívüli váratlansággal borítottak el az élet zűrzavarai.
Az a béke és csend, amivel hazaérkeztem, amiben otthonra leltem, a legnagyobb erőkkel lett „megtámadva”.
Akkor még nem tudtam, hogy ez normális, sőt még velejárója is egy ilyen elmélyülésnek, hogy az addigi életed akár teljesen fel fog borulni, hogy a „láthatatlan erők” a legerősebb fegyverüket veszik elő, hogy valamilyen módon megingassák azt, amire ráleltél.

Ha úgy véljük, hogy valamiben már megingathatatlanak vagyunk, hogy valamit már tudunk, valami jönni fog, ami megkérdőjelezi ezt. Ha a bizonyosságod csak látszólagos, akkor annak össze kell omlani. Mindaddig össze fog omlani, amit felépítesz, amíg rá nem jössz, hogy nincs mit felépíts, mert az már benned van. Nem te hozod létre, csupán rálelsz, csupán feltárul számodra.

Mikor ráébredsz, hogy bármi is történt az életedben, bármi is zajlott benned, ami elvonta a figyelmedet a békédről, a valódi helyedről, az igazából semmit sem számít annak, aki te valójában vagy, hogy mindezektől függetlenül te ugyanaz maradtál, a csend végig ott volt és ott is lesz a zajok mögött, akkor megértetted lényed igazságát.
Megértetted azt, hogy az erők és a zajok csupán látszólagosak, hogy a Csend, a béke soha nem hagy el téged, ahogy te sem tudod azt elhagyni.
Ettől a pillanattól az élet dolgai számodra könnyed megjelenésekké válnak, bármilyen formát is öltsenek, benned vagy körülötted jelenjenek is meg, tudod, hogy mindezek nem árthatnak annak, aki vagy.
Felfedezed létezésed természetességét, amiben minden csupán csak megjelenik.