Lássunk végre tisztán! - a Női Létről

Érik már bennem egy ideje, hogy írjak a női-férfi kapcsolatról, leginkább a Női Létről.
Hogy miért? Mert nagyon nagy zavar van bennünk ezzel kapcsolatban.

Szembejött velem egy cikk, ahol egy olyan pár esetét vezették végig, ahol a nő tulajdonképpen mindent megtett a párjáért, elfogadó volt, türelmes, s a férfi részéről mégsem kapott túl sok viszonzást. Amikor a nőnek lett volna szüksége valamire, figyelemre, törődésre, közös programra, a férfi nem igazán mozgatta meg az energiáit ez ügyben, és a nőnek elege lett. Ebben a cikkben tulajdonképpen megértéssel és már-már egyfajta sajnálattal voltak a nő felé, hogy ő igazán tényleg mindent megtett, és akkor ne csodálkozzon a férfi, ha a nő egyszer csak azt mondja, hogy elég volt.


No igen, de egy kapcsolatban két ember van. És a következmények is két emberen múlnak.
Mit is tett ez a nő a kapcsolatért? Mártírszerepbe bújt, ezt tette, és a mártírokat senki sem fogja felemelni, a mártírokat mártír módjára fogják kezelni, ahogy ez a férfi is tette. A nőnek hiánya volt, hogy ő nem kapott meg semmit, amit szeretett volna, de a hiányból fakadó elvárásokat senki nem fogja megadni nekünk.
Azért érintett meg ennyire ez a cikk, mert jómagam is csináltam ugyanezt, éltem én is így kapcsolatban. Mindent megtettem a másikért, sokszor még egyfajta "megmentő" szerepbe is bújtam, hogy csak neki legyen jó, miközben elfelejtettem, hogy én is létezem. Minden figyelmem és energiám arra fordítottam, hogy a másik seggét kinyaljam és hozzá alkalmazkodjak, mert az úgy a jó... Persze sajnálhattam magam és panaszkodhattam, lehettem elégedetlen, mert amire vágytam, azt nem kaptam meg. És hogy mi van ennek a hátterében?
Hogy fontosnak érezhettem magam, odaadónak, törődőnek, tehát valaki olyannak, aki ad, és aki ezért majd biztos kap is vissza. De vissza nem sok jött, ahogy ennek a nőnek sem. Mert ez nem egy egyensúlyi energiából fakad. A mártír és áldozati szerep nem kap tiszteletet, figyelmet, törődést, hiszen eleve lemond önmaga fontosságáról, saját lényének lényegéről. Akkor hogyan lenne a másik oldalról tisztelve? Sehogy.
Tessék már elgondolkodni, mielőtt elkezdjük nagyon sajnálni magunkat vagy a barátnőnket, anyukánkat, a lányunkat.

A több évszázados női elnyomásnak nyilván következményei vannak. Az áldozati szerep és az ebből fakadó erőtlenség vagy épp a harag mélyen meghúzódik a kollektív női tudatban. Úgy vélem, bár már a nők is hordhatnak nadrágot, építhetnek karriert, tarthatnak szeretőket, lehetnek vezetők, még mindig nem találtuk meg a  valódi egyensúlyt. Ez az egyensúly pedig nem azon múlik, hogy mi a foglalkozásunk, vagy hogy a gyereknevelés és háztartásvezetés helyett céget alapítunk. Egyáltalán nem.  

A Női Lét magában hordozza a bölcsességet, a szépséget, a lágyságot, az erőt, a bátorságot, a gyengédséget, a szenvedélyt, a megértést, a gondoskodást. Megannyi gyönyörű, az egész világot tápláló minőséget hordozunk magunkban eleve. Kapcsolódjunk le a torz, ego által működtetett, játszmáknak és drámáknak teret adó működésekről.
Ahhoz, hogy teljes, kiegyensúlyozott életet éljünk, minden adottságunk megvan. Minden egyes Nő és Férfi is magában hordozza az Élet legszebb minőségeit, amivel önmaguk és egymás felé is szeretettel, megértéssel, nyitottsággal tudnak kapcsolódni.
Ha nem efelé igyekszünk, marad a zűrzavar, a meg nem értettség, az elbeszélés egymás mellett, a hibáztatás, az elvárások, a dráma, az elégedetlenség, a magány...
Minden Nőnek és Férfinak, mindannyiunknak megvan a lehetősége saját valódi természete felé fordulni, mely az elkülönülés helyett az Egységbe vezet.
Ha szép lassan ráébredünk erre, a magunkkal és a másokkal való kapcsolatunk az elsorvadás helyett kivirágzik.