Az ember legmélyebb álma

Önmagadra ébredésed lehet kezdetben pillanatnyi, mely újra és újra visszatér tapasztalatként. Megízlelve ennek esszenciáját már nem kívánsz semmi másra lelni, mint ennek teljes felismerésére és megélésére.

Hiszen mind emlékszünk, mind tudjuk valahol mélyen, hogy eredetünk több annál, mint csont, hús és vér, öröklött minták és viselkedések, megszokások, személyes jellegzetességek.

Aki elindult e keresés útján, mely Valódi önmagához vezeti, az nem a személy nagyságát keresi, nem annak egy bátrabb, határozottabb, sikeresebb, gazdagabb, boldogabb formáját.

 Ezt kell megérteni annak, aki erre az útra lép. Ne csapd be magad azzal, hogy a személyedet kívánod fejleszteni, mert az sohasem érhet el olyan minőségbe, amivel valaha megelégszel. Mindig találni fogsz benne valamit, amin van még mit változtatni, és hidd el, ez egy véget nem érő folyamat.

Az, amit keresel, nem a személyed nagyszerűsége. Az a te Valódi természeted nagyszerűsége, aminek semmi köze nincs a személyhez. Lehet, hogy ez kezdetben még elválaszthatatlan számodra, hiszen életed nagy részében a személyed fontosságát, annak behatárolt ideig tartó életét ültették el benned magként.

Ez a mag mára már nagyon nagyra és erőssé nőtte magát, és neked a gyökerével együtt kell kirántanod, s még utána is ellenőrizned a föld alatt.

Eleinte levágsz belőle darabokat, majd már a föld feletti részt teljesen kivágod, de az mindig újra fog nőni. Igazi túlélő, aminek mindig van egy mellékhajtása, egy mellékgyökérkéje, amiből újra életre kel. Így azt érezheted, hogy rengeteg időt töltöttél önmagad fejlesztésével, mégsem történt semmi. Csak a hajtásokat nyesegetted eddig, esetleg egy bátrabb pillanatodban a tövéig is levágtad, de igazi, gyökerig ható munkát nem végeztél még.

A növény túlélése arra is kiterjedt, hogy azt hiszed, ha a gyökeréig hatolsz, az téged is veszélyeztet. Azt hiszed az életed szorosan összefügg a növényedével, szimbiózisban éltek.

Ez a növény a te azonosulásod a személyeddel.

Ez az ember legmélyebb álma, erősebb hite még a legerősebb Istenhitnél is. Az ember számára a személy lett a legnagyobb Isten.

Bátorság szükséges ahhoz, hogy ebből az álomból felébredj, mert nem tudod, hogy van-e bármi az álmon túl. A növénnyel együttélni megtanultál, de anélkül mire lennél képes?

Nem elég csupán a teória, a könyvekben olvasott információ, a másoktól hallott nagyszerű szavak. Mindaddig, míg te magad meg nem győződsz mindannak igazáról, aki Valójában Vagy, aki túl van a növényen támaszkodó személytől, addig mit sem ér az a sok szép gondolat és szó, amit erről mondani tudsz. Üres szavak csupán, melyek igazát erővel tudod csak fenntartani, valódi erejük nincsen.

A tapasztalatod akkor válik valódivá, mikor az erőlködésed eltűnik. Sem magadat, sem másokat nem akarsz meggyőzni, hiszen nem lesz miről.

Nincs mit bizonyítanod, hiszen magad vagy a bizonyíték. Nincs mit fenntartanod, hiszen AZ VAGY.

Aztán csupán megosztod mindezt a legtermészetesebb módon, meglátva mindenki másban is Önmaga(d) nagyszerűségét, függetlenül álmának mélységétől.