A cselekvés művészete

A cselekvés számunkra azt jelenti, hogy valamit mindenáron tenni, valamit aktívan generálni, létrehozni.

Olyan pillanatokban, amikor úgy adódik, hogy feladatunk csökken, sokszor nehezen viseljük a semmittevést. Igyekszünk kierőszakolni magunkból a cselekvést, még azokban a pillanatokban is, amikor jobb volna inkább megállnunk, felhagynunk a hagyományos értelemben vett cselekvéssel.

Cselekvésre irányuló fogalomképünk szerint ugyanis a megnyugvás, a kivárás, a dolgok hagyása a nem cselekvéssel azonos.

Pedig mindig, minden pillanatunkban folyamatosan események százai, ezrei, milliói zajlanak bennünk és körülöttünk egyaránt, ha csak a természetes biológiai folyamatokat is nézed. Mégis azt gondoljuk, hogy nem történik semmi és ezért generálunk valamit, hogy ne érezzük úgy, hogy megállt az életünk.

Olyan nincs, hogy semmi sem történik.  Csakis azért érezheted a hiányt és pánikolhatsz ezekben a pillanatokban haszontalanság érzésed miatt, mert elfelejtetted mit is jelent a valódi történés.

Megtanították születésedtől kezdve, hogy folyton valamit tenni kell ahhoz, hogy úgy érezd, történik valami, pedig sokszor ez a fajta cselekedet akadályozza meg a valódi, nagyszerű dolgok megtörténését. Azt gondolod, ha az életedet effajta cselekedetekkel töltöd meg, akkor értelmet nyer a működésed. Elméd a hasznosságra ösztönöz téged, ezáltal azt az illúziót keltve, hogy az életedet te irányítod, a te kezedben van, pedig ezekben az állapotokban igazából csak sodródsz vagy az árral szemben küzdelmesen evezel végkimerülésig.

Az egyik legnagyobb kérdés az ember számára, hogy miként tud úgy „nem cselekedni”, hogy az ne egyfajta nemtörődömség, lustaság legyen, vagy a felelősség elhárítása a dolgokról.

Ahogy a kifejezésben is benne van: minden (önnön) MAGÁTÓL történik, tehát minden úgy történik, amiként te vezéreled. Amilyen impulzusokat adsz, a dolgok úgy történnek.

Ha erőszakosan cselekszel, törtetsz, falakat döngetsz, mindenáron véghez kívánod vinni, amit elterveztél, annak nem engedve semmilyen szabadságot, akkor a dolgaid is ennek megfelelően történnek. Kierőszakolod az élettől mindazt, amit szeretnél, ahelyett, hogy engednél egy olyanfajta kölcsönös együttműködést, összhangot önmagaddal, másokkal és minden tényezővel, ami mindenki számára a legjobb. Mindenki számára!

Kényszerítheted a világot, hogy térdre boruljon előtted, hogy az akaratodnak megfelelően történjenek a dolgok, de az nem a természetes működése az életnek.

Az erőszak semmilyen módon nem egyenlő a valódi erő kifejezésével.

Aki a valódi erő birtokában van, annak nincs szüksége erőszakra, hiszen olyan módon tud összekapcsolódni a természetes áramlással, olyan módon tudja együttműködésre bírni önnön és mások részeit, hogy abban senki nincs kényszerítve, abban mindenki, szabad akaratából vesz részt, örömmel!

Ez óriási különbség:

Kierőszakolva, önmagad és mások kárára, vagy együttműködve önmagad és mások javára.

Az erőszakosan generált cselekvés kívülről befelé történik. Cselekedsz azért, hogy valami történjen, hogy neked jobb legyen, hogy boldogabb legyél, örömtelibb, gazdagabb... 

Az összekapcsolódásból létrejövő cselekvés, ami saját Valódiságodból ered, az belülről kifelé történik. Mivel kialakítod az összhangodat az élet áramlásával, önmagad vágyaival, mindezek belülről indítanak téged, belülről érkezik az impulzus, hogy éppen bátran lépj, várakozz, elcsendesedj, légy aktív, kezdj új dologba, zárj le valamit, folytasd, amit elkezdtél, mind mind természetesen jön, anélkül, hogy ezt a folyamatot a felügyeleted alatt kellene tartanod. Mindez a legnagyszerűbb harmóniában, könnyedén történik, ami téged is egy nagyszerű érzéssel tölt el.

Ez a valódi cselekvés művészete.