Benned élő szülő és gyermek

Önmagad szeretete nem kell, hogy helyzetektől függjön. Nem változhat attól a mértéke, hogy éppen mennyire érzed jól magad, vagy éppen milyen hatások érnek.

Nyilván, amikor sikeres, jó napjaidat éled, akkor könnyű mosolyogva a tükörbe nézned és gondolatban folyamatosan átölelni magadat. De amikor olyan helyzet ér, vagy egyszerűen belül dolgozik benned valami, ami kizökkent az örömteli állapotodból, akkor hajlamos vagy elfordulni önmagadtól. Korholod magad ezért vagy azért, észreveszed, hogy miben vagy még gyenge, miben kellene még változnod, és rögtön azt az érzést kezded el táplálni magadban, hogy bizony, nem vagy még elég jó, van még mit fejlődnöd. Aztán az önbántásnak is megvannak a fokozatai, valaki teljesen képes belesüllyedni, ami nem különbözik attól, mintha ostorral vernéd a hátadat.

Gondolj egy anyára, aki szereti a gyermekét. Aztán ez a gyermek elesik, valamiben ügyetlenebb, bántják, kicsúfolják, hisztis, dühös vagy épp neki is csak rossz napja van. Vajon kevésbé szereti-e az anya emiatt? Megtagadja őt, mint a saját gyermekét? Inkább választana más gyereket? Elküldené, hogy köszönöm, így már nem kellesz nekem, így már nem az a gyerek vagy számomra, akit tudok szeretni? Az anya ilyenkor még gondoskodóbb, és különösen odafigyel arra, hogy még ölelőbb szeretettel legyen felé, hogy az őt érő hatások miatt ne érezze magát rosszul vagy kevésbé szerethetőnek. Nem az odafigyelés ad ilyenkor erőt a gyermeknek is, hogy túllendüljön a bánatán vagy fájdalmán? Egy szeretettel teli környezet mindenen átsegíti. 
Te sem vagy másként önmagaddal. Szülő és gyermek is vagy egyben. A nehezebb pillanataidban még jobban szüksége van a benned élő gyermeknek a szeretetre. Ha elfordulsz tőle, akkor egyedül marad a bánatával, és csak azt erősíted benne tovább te is, hogy nem szerethető. Csakis Te adhatod meg azt a gondoskodást neki, amire szüksége van, és ha Te nem adod meg, akkor senki más sem fogja.