Ahova a Szív hív

Nem számít mennyi, mennyi gondolatot, teóriát kreál újra és újra az elme, hogy valamiképpen megérthesse a Létezés természetét.

Igazán nem számít, hiszen az elme bűvöletéből sohasem vagy képes felfedezni Azt. Azt, aki valójában vagy.

Túl azon, hogy nő vagy vagy férfi, szülő vagy gyermek, túl a fájdalmaidon, az emlékeiden, az örömeiden, a tapasztalataidon, a megszerzett információkon, túl mindenen, ami látszólag meghatározza, hogy ki vagy.

De te ez akarsz maradni nő vagy férfi, szülő vagy gyermek, fájdalmakat, emlékeket, örömöket, információkat tartalmazó. De ki akarja ezt?

Az elme útját járva, legyen az látszólag bármennyire is nagyszerűnek tűnő, erőteljes vagy épp spirituális, soha nem lelhetsz rá Önmagad Valódi Természetére, de az elmének nem is szándéka ez. Ugyanis minden elképzelés, amit valaha képes az elme létrehozni, csupán halovány árnyéka saját Forrásodnak.

Ki képes ráébredni valódi Önmagára? Ki akar egyáltalán? Ahova a Szíved hív, nem tetszőleges számodra, pedig azt mondod, mindent megtennél azért, hogy eljuss oda, megtapasztald azt, ami csakis ott található. De mikor a lehetőséged megvan rá, valami megszólal: még várjunk, lehet, hogy nem vagyok erre kész, lehet, hogy mégsem ezt akarom, ez mégsem olyan, mint amire számítottam. Hiszen a Szív otthonában az elmének többé nincs hatalma, s nem tudja tovább játékát játszatni veled.

Ki az hát, akit a Szíve mégis oly erősen hív, hogy elméjének ellenállása se tarthasson vissza?